RE/MAX ETIKAI KÓDEX

„ÜGYFELEINK SZÁMÁRA ETIKUS VISELKEDÉST GARANTÁLUNK AZZAL, HOGY AZ ETIKAI KÓDEX ALAPJÁN JÁRUNK EL.“

Fogalom meghatározások

A franchise alatt értendő ebben az etikai kódexben minden olyan Magyarország területén ingatlan közvetítéssel foglalkozó személy, aki a RE/MAX Magyarországgal kötött franchise szerződés alapján a szerződésben feljogosított a RE/MAX rendszer használatára használatára az adott területen, valamint jogosult a saját üzletei magvalósítására üzletkötőket megválasztani.

Maxis alatt értendő a RE/MAX Magyarország által működtetett az üzleti esetek nyilvántartását szolgáló elektronikus (szoftver) információs rendszer, amely (a nyilvántartás és statisztika jelentőségén kívül) mindenekelőtt az üzleti esetek nyilvános prezentációjára szolgál.

RE/MAX tag alatt értendő ebben az etikai kódexben minden olyan természetes vagy jogi, aki jogosult a RE/MAX rendszer használatára (franchise, üzletkötő) és/ vagy ezen személy alkalmazottja és/ vagy ilyen személlyel gyakran összeköttetésben áll.

Egyéb üzletkötő alatt értendő ebben az etikai kódexben az a személy, aki Magyarország területén ingatlan közvetítéssel foglalkozik, ugyanakkor nem jogosult a RE/MAX rendszer előnyeinek használatára.

Azüzletkötő alatt értendő ebben az etikai kódexben az a Magyarország területén ingatlan közvetítéssel és szolgáltatásokkal foglalkozó független értékesítési partner, akit szerződés köt a franchise-hoz és ezen szerződés alapján jogosult a RE/MAX rendszer használatára.

Franchise vezetője alatt értendő minden olyan személy, aki közvetlen vagy közvetett tulajdonosi érdekeltséggel bír a franchise- ban és/vagy a franchisetörvényes tagja, illetve a franchise vezető beosztottja, valamint az a személy, aki a vezetéssel meg van bízva.

Alkalmazottalatt értendő minden olyan személy, aki a franchise és/ vagy az értékesítési partner (üzletkötő) által alkalmazott.

Márkanevekalatt értendőek ebben az etikai kódexben a védjegyek, szolgáltatási márkanevek, logók és/ vagy RE/MAX minták, „RE/MAX BALLOON AND DESIGN“, „R-W-B BAR DESIGN“, valamint a RE/MAX International és/ vagy RE/MAX Europe további védjegyei, logói, mintái.

A RE/MAX tagokra vonatkozó etika

1.    A RE/MAX tagok az ügyfelekkel, egyéb személyekkel és egymás között mindig tisztelettel és etikusan tárgyalnak. A RE/MAX tagok kölcsönösen megosztják egymással tapasztalataikat és tudásukat annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatás nyújtását tudják biztosítani.

2.    ARE/MAX tagok Magyarország általános kötelező jogszabályait.

3.    A RE/MAX tagok által nyújtott illetve biztosított szolgáltatások, produktumok a RE/MAX rendszer követelményeinek megfelelő minőségűek lesznek. A nyújtott szolgáltatások minősége a RE/MAX Magyarország Magyarország által rendszeresen értékelve lesz, és szükség esetén megfelelő intézkedésekre kerül sor.

4.    Egyik RE/MAX tag sem nyújt, illetve vesz részt szolgáltatásokban tisztességtelen, nem professzionális módon és/ vagy oly módon, amely csökkentené és veszélyeztetné a RE/MAX rendszerkomolyságát.

5.    Minden RE/MAX tag mindig elkerüli a hazugságokat, szándékos megtévesztéseket és félrevezető információk közlését. A RE/MAX tagoknak tevékenységük végzése alatt tilos bármilyen félrevezetés és/ vagy csalás elkövetése.

6.    A RE/MAX tagok vállalják, hogy a média felé kizárólag objektív, igazolt tényeken alapuló információkat közvetítenek.

7.    A RE/MAX tagoknak tilos egy harmadik félnek olyan tevékenységet felkínálni vagy nyújtani, amellyel jogosulatlan nyereségre vagy előnyre tenne szert illetve amely megvesztegetésnek bizonyulna.

8.    A RE/MAX tagok magatartásukkal nem károsítják az ügyfeleket és az ingatlan szakma jó hírnevét. Konfliktus esetén a RE/MAX tagok igyekeznek békés megoldást keresni. Abban az esetben, ha a RE/MAX tagok nem tudnak megállapodni, felterjesztik a problémát a RE/MAX Magyarország felé, akik döntenek az ügyben. A RE/MAX Magyarország döntése kötelező minden RE/MAX tag számára.

9.    Bármilyen, a RE/MAX működésével összefüggő információ bizalmasnak tekintendő, a visszaélésekkel szemben megfelelő védelmet kell biztosítani.

10.  A RE/MAX tagok nem vesznek részt tisztességtelen versenyben és nem használják ki az igazságtalan előnyöket az egyéb üzletkötőkkel szemben.

11.  A RE/MAX tagok hűek a RE/MAX Magyarországhoz és a RE/MAX rendszerhez.

Franchise

A franchise-ba vevő és a franchise vezetőjére vonatkozó etika

1.    A franchiseés a franchise vezetője köteles kerülni minden olyan tevékenységet, amely csökkentené a RE/MAX rendszer komolyságát az ügyfelek, a nyílvánosság és a RE/MAX tagok előtt és szigorúan ügyel arra, hogy a RE/MAX magas minőségű, professzionális és elismert első osztályú ingatlanszolgáltatásként legyen közismert.

2.    A franchiseés a franchise vezetője nyomon követi a tevékenységi területén a fejlődést és az állapotot a piacon, valamint figyeli azon faktorokat, amelyek ezeket jelentősen befolyásolják.

3.    A franchiseés a franchise vezetője védi az ügyfelek érdekeit és az üzleti eset összes résztvevőjével a legjobb tudása és hite szerint jár el.

4.    A franchiseés a franchise vezetője nem becsmérli az egyéb üzletkötők tevékenységét és nem nyilvánít véleményt tevékenységükről. Amennyiben véleményét kikérik, ezt tisztességes módon kinyílváníthatja.

A márkanevek és a Maxis használata a franchise által

5.    A franchiseés a franchise vezetője hozzájárul a RE/MAX hatékony működéséhez és felel a márka használatáért az alkalmazottai és/ vagy üzletkötői, akikkel szerződést köt. A franchiseazonnal értesíti a RE/MAX Magyarországot a márka helytelen használatáról.

6.    A franchise kötelessége betartani az adott időben a RE/MAX által jóváhagyott védjegyek használatára vonatkozó szabályokat. A franchise felelős ezen szabályok betartásáért alkalmazottai és/vagy üzletkötői nevében, akikkel szerződést köt.

7.    A franchise a RE/MAX Magyarország jóváhagyott beszállítóktól beszedi az összes védjeggyel ellátott árut és anyagot. A franchise jogosult a RE/MAX Magyarország felé további beszállítókat ajánlani.

8.    A franchisebetartja az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott Maxishasználati útmutatóját, továbbá biztosítja az elektronikus posta, az intranet védelmét és biztonságát ( legfőképp az aktualizált vírusirtó programokkal, firewall-al, spywar-al, spam terjedésének megelőzésével..stb.) a saját franchise irodájában. A franchise betartja az adott időben a RE/MAX Magyarország által jóváhagyott RE/MAX International Intranet (Mainstreet) belépési útmutatót.

A franchise üzleti tevékenysége

9.    A franchise az általa nyújtott szolgáltatásokat, mindig a RE/MAX rendszeren belül használt elnevezésével feltüntetve nyújtja (pl.: RE/MAX Reality).

10.  A franchise megteszi a maximális erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az üzleti eset végrehajtásánál az ingatlant megjelölje a védjegyekkel. Ezt kizárólag abban az esetben teheti meg, ha az ingatlan tulajdonos beleegyezik. A megjelölés mindig a megfelelő helyen és időben olyan módszerrel történik, amely nem károsítja a RE/MAXrendszerét.

11.  A franchisefranchise felelős azon követelmények teljesítéséért, amelyek az üzleti eset résztvevői számára a magyarországi jogszabályok alapján előírtak.

12.  A franchisefranchise haladéktalanul informálja az üzleti eset résztvevőit az összes fontos tényről, amely az adott üzleti esetet érinti.

13. A franchise és a franchise vezetője nem nyújt az ügyfelek számára olyan tanácsadást, amely nem az ő hatáskörébe tartozik. Amennyiben az üzleti eset körülményei úgy kívánják, a problémát az adott szakemberrel köteles a franchise illetve franchise vezetője megkonzultálni ( ügyvéd, adótanácsadó, építészmérnök..).

14. A franchise és a franchise vezetője nem ajánlhat fel szolgáltatást másik RE/MAX franchise  ügyfelének, aki számára az adott szolgáltatás a másik RE/MAX franchise által biztosított.

15. Abban az esetben, ha az üzleti eset egyik fele maga a franchise és/ vagy a franchise vezetője, közeli hozzátartozója és/ vagy gazdasági kapcsolatban áll ezen féllel, ezt a tényt jelezni kell az üzleti eset többi felének.

16. Azokat a pénzösszegeket, amelyeket a franchise átvesz az ügyféltől megőrzésre, erre a célra fenntartott, a saját pénzforrásaitól ügyvédi letéti számlán köteles elhelyezni.

17. A franchise kötelessége biztosítani az üzleti esetben résztvevő személyek személyes adatvédelmét, a Magyarországon mindenkori hatályos személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII törvény alapján.

18.  A franchise köteles az üzleti eset közvetítésének megkezdése után biztosítani, hogy ezen tény rögzítésre kerüljön a Maxis rendszerbe.

19.  A franchise betartja az üzleti esetek együttműködésre vonatkozó szabályokat a RE/MAX keretein belül, amely az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott.

20. A franchise és az egyéb üzletkötők közötti kapcsolat azzal a feltétellel lehetséges, ha az nem károsítja a RE/MAX- ot.

21. A franchise tevékenysége során az egységes szerződésmintákat használja, a társértékesítői illetve értékesítői szerződés, ingatlan közvetítés nyújtásáról szóló szerződés (eladás, bérbeadás), valamint a foglalási szerződés- az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott- mintáját.

Képzés, felelosség és tudatosság

22. A franchise vezetője folyamatosan mélyíti tudását és részt vesz az összes RE/MAX Magyarország által kijelölt továbbképzésen, információs programon.

23. A franchise és a franchise vezetője informálja az üzletkötőket, akikkel szerződést köt, a RE/MAX működéséről, elveiről és követelményeiről.

24. A franchise felel azon üzletkötők kiválasztásáért és tevékenységéért, akikkel szerződést köt, valamint felelős ezen személyek munkájáért a RE/MAX keretein belül.

25. A franchise betartja és támogatja a RE/MAX Magyarország marketing stratégiáját.

26. A franchise és/ vagy a franchise vezetője részt vesz a RE/MAX Magyarország által szervezett találkozókon, amelyek célja a franchise pénzügyi és üzleti tervének bemutatása, konzultációja, valamint részt vesz a franchise üléseken.

27.  A franchise betartja az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott  Panaszkönyv előírásait.

28. A franchise az irodájában kifüggeszti a RE/MAX Magyarország Panaszkönyvét és ezen Etikai kódexét ( esetleg a RE/MAX Magyarország által elfogadott rövidített változatát), és ezt hozzáférhető, jól látható helyen.

29. A franchise ezen Etikai kódex esetleges megszegéséről haladéktalanul értesíti a RE/MAX Magyarországot, amint ez tudomására jut.

30. A franchise minden esetben a RE/MAX Magyarország által kibocsátott üzemeltetési kézikönyvben foglalt szabályokat elfogadja és betartja.  Az üzemeltetési kézikönyvet a RE/MAX Magyarország bármikor módosíthatja.

Üzletköto

Az üzletkötőre vonatkozó etik

1.   Az üzletkötő köteles kerülni minden olyan tevékenységet, amely csökkentené a RE/MAX rendszer komolyságát az ügyfelek, a nyilvánosság és a RE/MAX tagok előtt és szigorúan ügyel arra, hogy a RE/MAX magas minőségű, professzionális és elismert első osztályú ingatlanszolgáltatásként legyen közismert.

2.   Az üzletkötő védi az ügyfelek érdekeit és az üzleti eset összes résztvevőjével a legjobb tudása és hite szerint jár el.

3.   Az üzletkötő folyamatosan mélyíti tudását és részt vesz az összes RE/MAX Magyarország által kijelölt továbbképzésen, információs programon.

4.   Az üzletkötő nem becsmérli az egyéb üzletkötők tevékenységét és nem nyilvánít véleményt tevékenységükről. Amennyiben véleményét kikérik, ezt tisztességes módon megteheti.

Szolgáltatás nyújtás az üzletköto által

5.   Az üzletkötő nem közvetíthet üzleti esetet azon személy tudta nélkül, aki az adott üzleti esetet meg szeretné valósítani.

6.   Az üzletkötő a közvetítés megkezdése után köteles azonnal felvinni az esetet a Maxisba. Az üzletkötő betartja az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott Maxis kezelési útmutatót. Az üzletkötő betartja az adott időben a RE/MAX Magyarország által elfogadott  RE/MAX International Intranet ( Mainstreet) belépési útmutatóját.

7.   Az üzleti eset közvetítője az az üzletkötő lesz, aki az adott esetet hamarabb vitte fel a Maxisba, tehát akinél a Maxisban korábbi idő és dátum szerepel. Abban az esetben, ha az üzletkötő exkluzív szerződést kötött az együttműködésről, automatikusan ő lesz az eset közvetítője, függetlenül a dátumtól és időtől.

8.   Az üzletkötő rendszeresen informálja az üzleti eset résztvevőit minden olyan tényről, amely az üzleti eset megvalósítása során a tudomására jut.Az üzletkötőa tárgyalások során kerüli a túlzást, titkolózást és a tények meghamisítását.

9.   Az üzletkötő nem nyújt az ügyfelek számára olyan tanácsadást, amely nem az ő hatáskörébe tartozik. Amennyiben az üzleti eset körülményei úgy kívánják,a problémát az adott szakemberrel köteles az üzletkötő megkonzultálni ( ügyvéd, adótanácsadó, építészmérnök..).

10. Az üzletkötő nem jogosult az üzleti eset résztvevőivel, a saját nevére vagy a saját cégére közvetítési szerződést és /vagy jutalék szerzésről szóló megállapodást kötni.

11. Az üzletkötő kötelessége biztosítani az üzleti esetben résztvevő személyek személyes adatvédelmét,a Magyarországon mindenkor hatályos személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII törvény alapján.

Az üzletköto értesítési és egyéb kötelességei

12. üzletkötő kötelessége az ügyfeleket informálni.

13. Abban az esetben, ha az üzleti eset egyik fele maga az üzletkötő, közeli hozzátartozója és/ vagy gazdasági kapcsolatban áll ezen féllel, ezt a tényt jelezni kell az üzleti eset többi felének.

14. Amennyiben az üzletkötő képviseli az üzleti eset egyik felét, erről köteles informálni az üzleti eset többi résztvevőjét.

15. Az üzletkötő és az egyéb üzletkötők közötti kapcsolat azzal a feltétellel lehetséges, ha az nem károsítja a RE/MAX- ot.

16. Az üzletkötő ezen Etikai kódex esetleges megszegéséről haladéktalanul értesíti a RE/MAX Magyarországot, amint ez tudomására jut.

17. Az üzletkötő minden esetben a RE/MAX Magyarország által kibocsátott üzemeltetési kézikönyvben foglalt szabályokat elfogadja és betartja.  Az üzemeltetési kézikönyvet a RE/MAX Magyarország bármikor módosíthatja.  Az üzletkötő továbbá elfogad minden iránymutatást, szabályt amit a franchise akivel szerződésben ál megkövetel tőle, amennyiben ez nem ellentétes a RE/MAX Magyarország szabályaival.

Szankciók

  1. Ezen Etikai kódex megszegését a RE/MAX Magyarország a megfelelő módszerekkel fogja kezelni.
  2. Ezen Etikai kódex megszegését a RE/MAX Magyarország szerződéses megállapodások megsértésének minősíti, és vezethet akár a franchise illetve az üzletkötő kizárására a RE/MAX-ból.
  3. A RE/MAX Magyarország kártérítést igényelhet attól a személytől, aki az Etikai kódex megszegésével kárt okozott a RE/MAX- nak illetve a jó hírnevének.
  4. A RE/MAX Magyarország feljelentést tesz a hatóságoknál, ha felmerül a gyanúja hogy az egyik tagja törvénysértést követ (okirat hamisítás, adócsalás, stb..)

Alulírott kijelentem, hogy magamra nézve kötelezőnek veszem ezen konkrét rendelkezések betartását, valamint figyelembe veszem az adott időben hatályos RE/MAX Magyarország Etikai kódex tartalmát.